A FUTÓKÖRRŐL
Kiemelten fontosnak tartottuk, hogy az egyik legnépszerűbb szabadidősport a futás számára is színvonalas, minőségi pálya álljon rendelkezésre a Forrás Sport Parkban.
A több mint 800 méteres rekortán futókör a kerékpáros pálya mellett, azzal párhuzamosan lett kijelölve. Gondolva arra, hogy míg a gyermek teker a bringapályán, addig a szülő futhat mellette a futópályán , és így biztonságban együtt sportolhat a család.
A pálya szélesebb a hasonló rekortán futóköröknél, így ketten is elférnek egyszerre egymás mellett futás közben. A nyomvonal kialakításánál alkalmazkodtunk a terepviszonyokhoz, ezért enyhe emelkedők, kisebb kanyarívek teszik változatossá, élvezetessé a futást a pályán.
A futókat – mint ahogy a többi sportág kedvelőit is – ingyenes parkoló, wc, mosdó, melegedő,mini büfé szolgálja ki, ami szükséges a kellemes sportoláshoz.
A futóknak szintén lehetőségük van a kerékpáros időmérő chip rendszer használatára, amivel a futókörön lemérhetik idejüket. Szeretnénk több családi futórendezvényt,szabadidős futóversenyt is rendezni a helyi és térségi
futóklubokkal való együttműködés keretében.
A jövőben szeretnénk a pályát kivilágítani , és az ehhez szükséges vezeték, és kiállás már el is készült.